Az otthoni rend egyik alapelve bármelyik helyiségről is legyen szó, nem más mint, hogy mindig mindent a helyére tegyünk vissza. Ezzel elkerülhetjük, hogy egy idő után eluralkodjon a káosz, és lássuk be sokkal könnyebb rövidebb idő alatt az aktuális dolgokat a helyükre tenni, mint az óriási káoszt megszüntetni.
Olvasási idő: 3 perc
Tartalom
Ha a konyháról van szó, akkor picit nehezebb a dolgunk, hiszen a konyha nap mint nap igénybe van véve, ám itt sem megvalósíthatatlan a folyamatos rend.
Az alábbi cikkünkben ahhoz nyújtunk tippeket illetve segítséget, hogyan tartsuk mindig tisztán, és rendben a konyhánkat. Ha viszont ennek ellenére túlságosan eluralkodna a konyhába a káosz, akkor érdemes meglátogatni a fixtakaritas.hu weboldalt és segítséget kérni.
Első és legfontosabb szabály! Ne halmozzunk fel felesleges dolgokat és minden ami felesleges attól váljunk meg.
Sütés, főzés közben mindent folyamatában tegyünk a helyére!
Egy hétvégi ebéd elkészítése igen nagy kosszal, mosatlan edénnyel jár. Főzés közben tartsuk szem előtt, hogy mindig csak azt vegyük elő amire éppen szükségünk van, és a feleslegessé vált pl. fűszereket azonnal tegyük vissza a helyére. Folyamatosan mosogassunk, vagy a ha van mosogatógép akkor a már nem használt eszközöket, edényedket tegyük be a mosogatógépbe. A konyhai rend szempontjából egy sarkalatos kérdés a tűzhely, sütő, vagy a főzőlap tisztán tartása. Bármennyire furcsán hangzik a főzés befejeztével ezeket a felületeket is mindig tisztítsuk meg a zsíros szennyeződésektől, mert könnyebb még frissen eltávolítani, mint megvárni amíg míg ezek a szennyeződések rászáradnak esetleg több főzés alkalmával felhalmozódnak.
Ne halmozzuk fel a papír táskákat és a zacskókat!
Bizonyára mindenkinek ismerős, hogy minden háztartásban van otthon egy szatyor, amiben szatyrok vannak. Célszerű ezeket is rendszerezni, és nem felhalmozni. Soha ne felejtsünk el magunkkal vinni a bevásárláshoz, ezzel elkerülhetjük, hogy minden bevásárlás alkalmával egy újabb szatyorért kelljen fizetnünk. A felesleges zacskókat vigyük a szelektív gyűjtőbe, vagy adjuk oda másnak. Ha erre tudatosan figyelünk nemcsak a konyhánkban lesz rend, hanem a pénztárcánknak is kedvezünk, hiszen nem kell mindig újat vásárolni, és még a környezetet is kíméljük.
Feleslegessé vált bögréktől, műanyag dobozoktól szintén váljunk meg!
Bizonyára mindenkinek van otthon a szekrényében olyan bögre amihez régi emlékek kötik, vagy vicces felirat van rajta, de soha nem használjuk. Ezek miatt előfordul, hogy a bögrés polcon eluralkodik a káosz. Válogassuk ki ezeket a dolgokat, és amiket az elmúlt egy évben nem használtunk azokra valószínűleg már nincs is szükség. Ezért ezektől váljunk meg, ajándékozzuk el, biztos van olyan aki hasznát veszi.
A másik ilyen kategória a műanyag dobozok. Ezeket is hajlamosak vagyunk felhalmozni, pedig előfordul, hogy már a teteje sincs meg, sérül elhasználódott, ezért egészségkárosító is lehet ha például ebben melegítünk. Minden ilyen dolgoktól szabaduljunk meg, és rendezzük méret szerint tetővel párosítva rendbe ezeket a műanyag tárolókat.
Rendezett konyhai munkaterület
A konyhai dolgokat rendezzük átlátható logikus rendbe, hogy a lehető legkönyebben hozzáférhetőek legyenek, és ne halmozzunk fel rengeteg alapanyagot, főleg ha kicsi a konyha. Válogassuk át a dolgokat, és minden aminek már lejárt a szavatossága attól váljunk meg. Illetve a fűszereket egyéb alapanyagokat is célszerű tároló edényekben vagy dobozokban tárolni, így sokkal áttekinthetőbb és rendezettebb hatást keltenek. A konyhapulton pedig csak a legszükségesebb napi szinten használt dolgok legyenek elő. Minden felesleges dolgot pakoljunk el.
Hulladék gyűjtés
Gyűjtsük szelektíven a hulladékot. Az üres pet palackokat ne a pulton vagy a pult alatt gyűjtögessük, hanem egy szelektív kukában vagy vödörben , vagy esetleg egy szatyorban.
A felhalmozott üres palackok, igen rendetlen benyomást keltenek a konyhánkról.
Ha fentiekre odafigyelünk, akkor garantáltan tudjuk tartani a rendet a konyhánkban. A legfontosabb dolog, hogy mindig tartsuk tisztán és rendezetten a konyhát, hiszen ez a lakás egyik olyan kiemelt része ahol a rend és a higiénia rendkívül fontos.
A borítókép forrása: freepik.com
Hirdetés (X)
További házi praktikák olvashatók otthon higiénia témában blogunkon: